“Azt mondta, direkt csinálta, és azt is megjegyezte, elkerülhette volna !"

Rosberg így intézi el magának a VB-t ? Brávó !

Rosberg szándékos vagy nem szándékos manővere sokba került Hamiltonnak !

n11.jpg

Azért csak most írom le gondolataim, mert át kellett ezt az egészet gondolni, és nem akarok elfogultan írni egyik pilótáról sem !
Nézzük meg mi is folyik most, és Én hogy látom !

2014. augusztus 24. 

Formula 1 Belga Nagydíj
Futam

Rosberg - Hamilton első sor. Hamilton a rajtnál megelőzi Rosberget. 

Rosberg a második körben visszaakarja szerezni a pozíciót. Az Eau Rouge kanyarból kifele szélárnyékot vesz, majd a következő jobb-bal kombinációban kívülről próbálkozik. A kanyar mellett sehol egy betonfal, még csak sóderágy sincs a közelbe. Hamilton behúzódik belülre, és ívet választ, mivel Rosberg nincs Hamilton autójának felénél az első orrkúpjával. Hamilton befordul, Rosbergnek nem marad helye, de nem menekül a leaszfaltozott bukótérbe. Inkább odakoccantja autója jobb elejét Hamilton bal hátsó gumijához.

vlcsnap-2014-08-26-13h51m05s96.png

A történet vége. Hamilton defekt, majd a versenyt pont nélkül zárja.  Rosberg második, és nem mellesleg 29 pontos előnnyel távozik !

A futam végén a pódiumon Rosberget kifütyülik ! Nem szép, de érthető, és valljuk be, talán még jogos is !  Nem nyilatkozik az esetről. A Mercedes csapat sem kommentálja a dolgokat, csak annyit monadnak lesz egy megbeszélés 16:45-kor mindkét pilótával közösen.

A beszélgetés után Hamilton áll először kamerák elé, és kitálal !

Lewis Hamilton:

“Számomra elég egyértelmű volt, de épp most volt egy meetingünk, melyen alapvetően azt mondta, szándékosan tette”

“Azt mondta, direkt csinálta, és azt is megjegyezte, elkerülhette volna. Azt mondta, ‘Azért csináltam, hogy megmutassam, képes vagyok rá’, alapvetően azt mondta, ‘Azért csináltam, hogy megmutassam, képes vagyok rá’. És nem kell csak rám hagyatkozniuk – menjenek, kérdezzék meg Totót, Paddyt, minden srácot, akik szintén nem túl boldogok miatta.”

Ezek után még elhangzott egy két érdekes mondat Hamiltontól, amelyben Alonso-t és Vettel-t méltatta, hogy adott helyzetben Ők tudnak jó döntést hozni. Ami igaz is, lásd csak a silverstone-i csatát illetve, hogy a futam első körében Vettel inkább menekült  a bukótérbe, mintsem tönkretegye saját és más versenyét !

A legérdekesebb, ahogy Rosberg bement a megbeszélésre !

Lewis Hamilton:

“Egyszerűen csak bejött, és azt mondta, az én hibám volt. Csak úgy bejött…” 

Rosberg szokta mondani, hogy mindent megbeszéltek és tisztázták a dolgot ! Ha neki ez a megbeszélés ám legyen.....

Később Toto Wolf is kamerák elé állt, majd először egyetértett azzal amit Hamilton mondott (ezek szerint a brit fiatalember igazat mondott !), de kisvártatva elkezdte kicsit mosni a helyzetet ! Hogy Rosberg nem azt mondta, hogy direkt volt, csak azt hogy nem vette el a gázt abban a helyzetben !

Na akkor itt álljuk meg egy kicsit.

1. Ha nem veszem el, akkor azért nem veszem el, mert megakarom csinálni. Ha látom, hogy nem fér el, és ennek ellenére nem veszem el, akkor azt szándékosan nem veszem el, annak ellenére, hogy tudom összeérhetek vele !? Magyarul Rosberg minden mindegy alapon próbálkozott egyet aztán vagy bejön vagy nem ! Ha bejön királyság, ha nem jön be akkor is, max ugrik mindkettőjük futama ! Gratulálok. Ez aztán a versenyző !

2. Az stewardok miért nem adtak büntetést ? Räikkonen és Magnussen ugyan így találkozott, ha jól emlékszem Malaysiaban. A jobb hátsó kerék találkozott a dán első szárnyával ! Akkor Magnussent zokszó nélkül megráncigálták, pedig ott nem a VB éllovasai harcoltak. Vagy felhozhatnám a Massa -Hamilton 2011-es singapore-i nagydíjat. Hamilton ugyan ebben a szituációban volt. Boxutca áthajtásos lett a vége ! Rosberg már másodszor ússza meg, mert ezek után Én már nem hiszem el azt, hogy Monacoban nem direkt ment el a bukótérbe !

3. Látszik, hogy elgondolkozott , hogy menekül, csak aztán inkább visszakormányoz ! Hogy a fenébe nem vették észre a versenybírók, hogy elkezdi kiegyenesítenia kanyart a bukótér fele, aztán hirtelen visszarántja Hamilton mellé az autót ! Felfogni nem tudom !

2.pngItt kezdik a kanyart ! 3.pngEgy pillanatra mintha elakarna menni balra, az aszfaltozott bukótérbe
4.pngVisszakormányoz 5.pngJön a kocc és a defekt !

 

És a videó alatt elhangzik egy fontos mondat ! Rosberg was never ahead ! Azaz nem volt sosem előtte ! Nem volt olyan helyzetben, hogy Hamiltonnak kellett volna figyelnie !

2.png
A legközelebbi pont

4. És akkor most kérdem Én. Mi kell ahhoz, hogy egyszer végre az versenyfelügyelőség Rosberget is megbüntesse ??? Mert ha ezt a manővert Hamilton vagy Magnussen vagy bárki más mutatja be, legalább vizsgálni kezdik az esetet. NEVETSÉGES !!!

5. Az eset óta Rosberg nem cáfolta Hamilton kijelentéseit, ezért azt hiszem ebben a szándékosság dologban lehet valami !

Ezek után Toto Wolf azt mondta, megfékezik a két pilótát. Hát erre nagyon kíváncsi leszek ! Mert most Hamilton előtt Rosberg meglengette szerintem a vörös posztót ! Ezt nem fogja annyiban hagyni. Nem tudom mikor és hol fogja visszaadni a kölcsönt, de ezt nem fogja lenyelni. És az a baj már most sajnálom előre a srácot, mert abból az esetből biztos büntetés lesz !

Közben többen is Hamilton mellett vannak !

Mark Webber:

„Kissé fura volt az, amit akkor láthattunk, hiszen Nico megpróbálta megelőzni Lewist, aki előrébb volt. Nagyon közel volt egymáshoz a két autó, de Nico nem húzódott vissza.”

Jenson Button:

Mindig is azt mondtam, az fogja megnyeri idén a bajnokságot, aki a legjobb munkát végzi a pályán. De jelen pillanatban úgy tűnik, nem ez a helyzet. A történtek határozottan megfűszereznek egy kapcsolatot, ami alapból elég fűszeres volt. Ez jó-e a sportnak?”- tette fel a kérdést Hamilton korábbi csapattársa. “Negatív, mert nem látunk jó küzdelmet kettejük között.”

Felipe Massa:

„Talán Nico ezzel problémát okozott a többiek számára is és meg kellett volna büntetni őt. A külső íven volt, amikor eltalálta a másik autót. Olyan helyzetben volt, amiben lehetetlen volt előznie.”

Nico eltalált egy másik autót, ami végül defektet kapott, így véleményem szerint ez az egész nem volt fair. Hogy őszinte legyek, mi versenyzők a volán mögött ülve nem láthatjuk az első szárnyat, de Nico olyan helyzetben volt, amiben már jobb volt hátrébb maradni.”

„Nico egy olyan helyzetben volt, amikor is többet látott, mint Lewis.”

Kíváncsi vagyok mi lesz Monzában. Nagyon kíváncsi !

n04.jpg

Hozzászólások formájában osszátok meg véleményetek, hiszen Én is kíváncsi vagyok vajon Ti, hogy látjátok a történéseket, illetve itt alul megint találtok egy szavazás a cikkhez kapcsolatosan !

Ha tetszett a cikk nyomjatok rá egy Like-ot. Ha barátaitokat is érdekli a Formula 1 akkor, pedig nyugodtan osszátok meg ezt a blogbejegyzést !

 

További szép napot mindenkinek !